Meskete

2010 április 6. | Szerző:

 

Megérkeztünk, az apa átadta a fiának a születésnapi ajándékot, amely egy azaz egy üveg bor volt. Biztos hozzászoktak a bőkezű ajándékokhoz, mert semmi meglepetést nem láttam a családtagok arcán. Amiatt sem, hogy talán 22 óra is elmúlt, mire beléptünk az ajtón. A családnak másnap iskola, munkahely. Megoldják, gondolom.  Kellemes nappaliba invitáltak, hellyel kínáltak. A következő másodpercben az Apuka, Mackó Lackó a földön volt. Összetört alatta a szék, amire leült. A tekintélyes súlyt a másodperc töredékéig bírta a bútordarab. Nagyon kínos volt, az pedig különösen, hogy a mozgáskorlátozottsága miatt nem is tudott hozzájárulni a felállításához.  Nehezen ugyan, de sikerült.

Valamilyen salátát ettünk, nehogy egészségünk rovására menjen az ennivaló.

Jártam sok országban, másik kontinensen is. Mindig úgy éreztem, hogy ez az örökös salátaevés egy nagy marhaság. Eszik a sok zöldséget, aminek jó részét nem is szeretik az emberek, mint pl.: a cukkinit, a brokkolit, a patisszont, Biztos hozzászoktak a bőkezű ajándékokhoz. kotyvasztanak össze-vissza, és mégsem soványak. Mikor eszik a sok sült krumplit, a hamburgert, a kolbászt? Pedig biztosan eszik, a testsúlyuk alapján joggal tételezi fel az ember. A salátaevés csak a külvilágnak mutatott kép. ráadásul hazug kép. Bocsánatot kérek a nyulaktól, és az egyéb növényevő állatoktól. Ők tényleg nem kövérek. Őket aztán meg a húsevő állatok falják fel. Azokat meg az emberek. De hát ezzel semmi újat nem mondtam. Ja, és persze a saláta után mindenki pár pohár bort is legurított. Épségben hazajutottunk a családi ünnepség után, és ennek ismét csak örülni tudtam.

 

Címkék:

Kategória

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!