meseszövés
2010 március 4. | Szerző: kerekecskedombocska |
Ha kijöttünk a „templomból”, akkor néhány impozáns, allegorikus alakokat ábrázoló, igen nagyméretű szoborcsoportban gyönyörködhettünk, amelyek a teret övezték. Az egész látvány temetőre emlékeztetett, de valahogy úgy, hogy az az érzés motoszkált az emberben: a meghaltak halála dicsőséges volt. Átjárt a hely szelleme, az elhunytak emlékének ápolására, az alázat átélésére méltón kialakított helyet alkottak. Akinek van alkalma nézze meg!
Pár méterrel arrébb aztán a természet volt a díszlet, gyönyörű park, kialakított utakkal, giccsesen szép panorámával. A bátrabbak a mi fogaskerekünkhöz hasonló szerkezettel felmehettek a hegycsúcsra, ahol páratlan látvány tárulhatott a lábuk és a szemük elé. Sajnos, nekem ebben nem volt részem. Nem akartam telhetetlennek látszani, megelégedtem azzal is, amit élményként elraktározhattam az emlékeim közé. Nem feszíthettem a vendéglátóm idegeit azzal, hogy menjünk fel, menjünk fel. A pillanat erre nem volt alkalmas.
Volt még egy kellemes kirándulásunk: amikor hazafelé utaztunk, keresztül vágtunk egy egészen kis városkán, amely, mint arrafelé mindegyik, nagyon szép, takaros, mutatós belvárossal kellette magát a nagyszámú turista előtt. Meg is tehette ezt, mert a város büszkesége volt az a főúri palota és a hozzátartozó épületegyüttes, amely a fővárosba látogató külföldi turisták egyik célpontja volt.
Sok autóbuszt láttam mindig a környékén, azt hiszem bőven volt benn látnivaló. Sajnos bejutni ide sem sikerült, csak kívülről kóstolgattam. Ennyivel kellett megelégednem. Hát megelégedtem ennyivel!
(Mind a két helyen készítettem fotókat, de a tudományom még nem terjedt ki arra, hogy a blog szövegébe be is tudnám illeszteni. Leírná nekem valaki, hogyan is kell?)
Csodálatos vidéket jártunk be, arra azonban a vendéglátóm idejéből nem telt, hogy a tengerhez is elautózzunk. Talán inkább ereje nem volt hozzá. A pénzt meg egyébként igencsak sajnálta. Csak arra szórta, ami a kedvtelése volt: a lottó, meg a postai úton történő árurendelés. Én azt azóta sem tapasztaltam, hogy egy férfi annyira rabja legyen a vásárlásnak, de nem ám az üzletben. Nem, hanem katalógusból. Ami egy férfi részéről igencsak szép teljesítmény Ott sorakoztak a raktárában a dobozból még ki sem csomagolt kütyük, marhaságok, aminek semmi hasznát nem lehetett venni.
Biztos a csomagszállítóra való várás, az áru átvétele okozott neki valami hatalmas örömöt. Más dolog iránt nem is nagyon tanúsított érdeklődést. Illetve
mégis. Minden nap, ebéd után, elment a helyi „bár”-ba. Ott úgy hívják a kocsmát. A bárban hozzá hasonló ráérő urakkal dominóztak. Igen, véres meccseket vívtak, még bajnokságokat rendeztek abból a játékból, ami nálunk csak a kisgyerekek kedvencei közé tartozik.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: