mese mese meskete

2010 február 26. | Szerző: kerekecskedombocska |

 

Máskor történt, hogy az utóval útnak indultunk. Még a kis girbe-gurba utcácskában jártunk, amikor egy vélhetően ismerős hölgy köszönt ránk. Feltehetően –mivel a nyelvet nem értettem- a személyem iránt tanúsított kíváncsiságot. Az én házigazdám közölte vele, hogy honnan érkeztem. A második mondatában viszont az asszony tudomására hozta, hogy én nem iszom alkoholt. Na, szívük szerint mind a ketten igen jót nevettek volna ezen, de csak a fejüket csóválták. Olyan volt az arcuk, mintha most tudták volna meg, hogy a homlokomon hamarosan ördögszarv fog megjelenni.

Később megértettem, hogy az ő életstílusukban az alkoholnak ugyanolyan szerepe van, mint mondjuk nálunk a levesnek. Az az étkezés szerves része, talán még a gyermekek is jogosultak a fogyasztására.

 

 

Ha Mackó Lackó csak keveset ivott, akkor kedve támadt, hogy megmutassa nekem a környéket. Elvitt érdekes, szép helyekre, Ezért hálás vagyok neki ma is.

  

Egyik, ilyen viszonylag ritka alkalmak egyike volt, amikor titokzatosan közölte, elmegyünk egy nagyon érdekes (nem szép) helyre. Felkeltette a kíváncsiságomat, örültem a várható élményeknek.

Azt mondta egy nagy parkban van az a valami, amit meg fog nekem mutatni. Mint kiderült, a park megnevezés nem illett a helyre. Nem park volt, hanem egy gyönyörű hegy, amelyet erdő borított. Na nem esőerőd, hanem „csak” erőd, olyan, amilyet mi itthon is megszoktunk: tölgy, cserfa, fenyők. Felváltva vagy együtt. Kicsit mélyebb árkok, nagyobb emelkedők követték egymást. Jólakatták erre a látványra már kiéhezett szemeimett, orromat, amellyel élveztem az erdő semmivel össze nem keverhető illatát. Ha mindehhez hozzáteszem, hogy május közepén élhettem át ezt az illat- és színorgiát, akkor talán segítek valamit a képzeletüknek.

De nem ezért a látványért utaztunk kb 1 órát. Mindenki, aki iskolába járt, főleg, ha 8 évnél tovább, olvas újságot, nézi a tv adásait (nem csak a brazil és mexikói szappanoperákat) sok mindent tudhat a történelem eseményeiből. Vagy azt hiszi, hogy tud. Már számtalanszor meggyőződtem a külföldi útjaim során, hogy soha, semmi nem tett rám olyan hatást, mint amikor a „helyszínen” járok. Közben valaki elmeséli, hogy ott, valamikor mi történt. Az számomra maga az időutazás!  Mennyi  olyan apró eseménybe érzem magam beavatottnak, amiről korábban fogalmam sem volt. Így történt ez most is.