meseszövés
2010 február 17. | Szerző: kerekecskedombocska |
Másnap, amikor körülnéztem, egy asszony törődését régóta nélkülöző ház látványa tárult elém. Volt benne egy elég nagy konyha, átadó ablakkal az étkező-nappaliba. Viszonylag nagy helyiség volt, a beosztása nem hagyott kívánnivalót maga után. Ezen kívül volt egy fürdőszoba, külön WC, és négy félszoba. Ebből egyet kamrának, egyet meg raktárnak használt a tulajdonos. Az egyik félszobában lakott ő, az utolsót én kaptam. Ez az egész, az ottani fogalmak szerint 4 hálószobás háznak számított. A képet az alagsorral kell kiegészíteni, ahol a garázs volt, ebből aztán mindenfajta gazdasági rendeltetésű apróbb helyiség nyílt. Később ajánlatként elhangzott, hogy ha ott maradok, akkor megkaphatom az alagsornak ezt a részét. Hát mit is mondjak, nem a meghatottságtól mosolyogtam. Talán azt kellene leírnom: gúnyos kacajra fakadtam, de kissé távolabb attól, aki ezt az nagyvonalú jövőképet elém tárta.
De térjünk vissza a megérkezésünket követő napra:
Azt a feladatot kaptam, hogy írjam össze, mit kell az üzletben vásárolni, mivel Mackó Lackó a visszautazását megelőzően 3 hetet Magyarországon töltött, és szükség volt friss élelmiszerekre. Ahhoz, hogy tudjam mi kell, tudnom kellett mi van. Benéztem a hűtőbe, a kamrába. Hihetetlen, mit találtam ott. Penészes ételmaradékot, katyvaszt, megrohadt gyümölcsöt, zöldséget, mocskot, bűzt. Ja, és a raktárban rengeteg konzervet, száraz tésztát, krumplit, lekvárokat. Na meg jó néhány üveg konyakot, dobozos sört. Annyi volt az egyszemélyes háztartásban felhalmozva, hogy a londoni bombázás alatt egy egész pince lakóinak több napra elég lett volna.
Megkérdeztem, miért van erre szükség. Azt a választ kaptam: a különböző áruházakban különböző kedvezményekkel értékesítenek nagyobb tételekben. Ilyenkor be kell vásárolni, majd jó lesz az ínségesebb időkben. Mikor lesz ínséges idő? tolult fel bennem a kérdés. Bármikor lehet- kaptam meg a szükséges tájékoztatást
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: