Meseszövögetés

2010 február 9. | Szerző: kerekecskedombocska |

 

Végre valahára  eljött az az idő, amikor randevúra hívtak. Tele voltam izgalommal, szorongással és végtelen kíváncsisággal. Fogalmam nem volt róla, hogyan és mit kell csinálni.  Ma is élénken emlékszem az egészre. Nem volt

kellemetlen, de igazából az a randevú nem a férfi-nő kapcsolatáról szólt. Adva volt egy -a története szerint- valaha jobb napokat látott, de akkor anyagilag teljesen leégett pasi, aki külföldről jött vissza, nem tudott lakást bérelni  és jobb híján a 80 évesnél idősebb édesanyjához  költözött. Persze a mama nyugdíjából éltek egyik napról a másikra.

Egész délután hallgattam a volt feleség akcióiról szóló rémtörténeteket. Magamról, szerencsére, nem kellett mesélnem. Szinte szégyelltem, hogy az én körülményeim meg sem közelítik az ő nyomorúságát. Kedvesen, de újabb randevú meg beszélése nélkül váltunk el. Mit mondjak, nem bántam.

Hónapokkal később egy hölgy elmeséltem nekem, hogy ő is összejött az illetővel, és ugyanazon az útvonalon, ugyanazzal a történettel próbálta őt is meggyőzni a kapcsolatuk ígéretes jövőjéről. Talán akkor sem járt eredménnyel.

Akkor világossá vált, hogy vannak olyan férfiak, akik azon az internetes fórumon nem társat, hanem társbérletet keresnek. Mások szakácsnőt, ápolónőt, lehetőleg egy személyben. Hogy némelyik nő mit keres ott, azt hitelesen talán csak egy férfi tudná elmesélni.

A napokban ismét megláttam az úr fényképét egy társkeresőn. Ezek szerint az eddigi próbálkozásai kudarccal jártak. Phszichológusi diplomamunkát lehetne írni arról a néhány oldalt kitevő bemutatkozásáról, amit ott közzétett. Még mindig az elromlott házassága miatti bánkódás, a volt felesége iránt érzett végtelen bosszú (valószínűleg még mindig szereti) érzése nyilvánul meg a sorokban és a sorok között.

 

Említésre méltó ismeretség alakult ki viszont egy külföldi úrral, aki kb 3-4 évvel volt idősebb tőlem. Nevezzük őt: Mackó Lackónak. A magáról leírtak szerint egy EU tagállamban él, valamikor 1970 környékén hagyta el fiatalon az országot. Ide-oda vetődött, végül megismerkedett egy külföldi hölggyel, összeházasodtak, és abban az országban települtek le, ahonnan bejelentkezett a társkeresőbe. Leírta, hogy nagyon szép, egészséges helyen lakik, saját házában. Nem akar hazatelepülni, de szívesen beengedné szíve hölgyét a kis palotájába.

Levelezni kezdtünk, aztán már egyszer csak azt írta, hogy itthon van, találkozzunk. Elmentem, de amikor megláttam, belém fagyott a szó. Kiderült, hogy erősen mozgáskorlátozott férfi, akinek néhány gyalogos lépést sem egyszerű megtenni. Gyakorlatilag az autójával képes csak járni. Persze ez számára annyira lényegtelen információ volt, hogy az internetes bemutatkozásában erre egy szóval sem utalt.